Gondolom58

Barátaim!

A pénzügyek egyik jelentős területe a pályázati szekció, számomra immáron 2002 óta. Aktívan azóta szerepelek benne, kezdetben a kiíró-kezelő-bíráló szekcióban, majd átülve a másik oldalra, a támogatott oldaláról vagyok jelen. Mindkét oldalról milliárdos vagyok (ez persze nem azt jelenti, hogy a számlámon ez a pénz) hiszen kezelő oldalon többszáz milliárd forrást szerződtem le, de a nyert pályázataim is bőven meghaladják a milliárdos összeget. Elsősorban a kutatás-fejlesztés területe az, ahol sikeresek vagyunk, de azért a vállalkozás-fejlesztés is komoly eredményeket hozott. A többi témakörben (civil, környezet, oktatás) már szerényebbek az eredményeink, de a fentiek alapján vajon elmondhatom magamról, hogy a terület szakértője vagyok?

Most elsőre csak rögzítem a posztot, mert ide is van anyagom korábbról, majd beillesztem, aztán olvashatjátok ... :)

 

 

Muszáj erről is írnom, mert folyamatos döbbenetben élek e miatt!

A történet a következő:

A kicsi fiam már féléves korábban lázgörcsöt produkált, majd folyamatosan frászban éltünk betegségei miatt, pszeudokrupp, stb. Három éves korára többet volt priznicben a kicsi teste, mint nekem egész életemben, de muszáj volt azonnal hűteni, ha hőemelkedése volt, nehogy ismét begörcsöljön.

Ennyi az ijesztő rész, amit így leírva apróságnak látni, főleg immár 18 év távlatából, de akkor száguldozott az adneralin gyakorta.

Egy rádió műsorban hallottam a Széna téri óvodásokkal végzett csalánteás kísérletről, ahol a kontroll csoport 30% körül volt jelen, a kezeltek pedig gyakorlatilag mind ott voltak a teáztatás idején. Nosza gyorsan vettem és is egy Táltos teát, amit elkezdtünk iszogatni, és abban az évben, egész télen, mindhárom gyerekem végig ovizott, nem voltak betegek! Hurrá, de jött a tavaszt, már nem teáztunk, jött a nyár, az ősz, és újból kezdődtek a bajok! Ekkor találtam meg Maria Treiben: "Egészség isten patikájából" című könyvét, ahol egy teakeveréket javasol a mindennapi asztalra. Összeállítottam egy harminc gyógynövényből álló keveréket, és próbáltam használni, de ihatatlan volt! A gyerekek nem voltak hajlandók meginni, és én is csak erőlködtem, hogy le bírjam gyűrni! Ekkor elkezdtem kísérletezni a mennyiségekkel és sikerült egy kellemes ízű, de hatásos keveréket összeraknom. Tulajdonképp homeopátriás eljárást alkalmazok, ugyanis közel három liternyi vízhez 1 leveseskanál fekete teát, egy leveselkanál gyümölcsteát és egy leveseskanál keveréket adok, így a kellemes ízek elnyomják azt a pici rossz ízt, és így már iható.

Az eredmény annyi, hogy a kis családom 18 év óta nem volt beteg!!!!!!!

Korábban a páromnak minden télen igen komoly mandula problémái voltak, de az orvos szerint már nem lehetett műteni, ugyanis egészségesen eltünt a mandula, csak a beteg állapotban volt a helye bedagadva. Ezt a dolgot is sikerült leküzdeni a teázással.

A módszer most az, hogy szeptembertől májusig naponta teázunk a gyógyteával, a nyári hónapokban meg sok gyümölcsöt eszünk. Ez a pozitív része a történetnek. Még annyi hozzá, hogy a szüleim is teáznak, bár más technikával, ők inkább gyógyítják magukat vele, édesanyám nagy füvesasszony lett mostanra.

A döbbenetes az, hogy a többi rokonomnak hiába meséltem a sikertörténetet, hiába adtam a keveréket készen, eljárással a kezükbe, nem használták. De miért nem?

 

AZÉRT MERT A MA EMBERE FELTÉTLEN HÍVE A TABLETTÁS GYÓGYÍTÁSNAK!!!!!!!

 

Az orvosok és főleg a gyógyszerészek, gyártók berögzítették a tudatunkba, hogy csak akkor kell törödni magunkkal, ha baj van, és akkor elég egy tabletta kúra, nem is kell tudnunk arról mit veszünk be, hiszen elmúlik a bajunk. Az emberi szervezet ellenálló képessége még így is csodálatos, hiszen a kezelések ellenére mindíg sikerül helyreállítania a szervezet egyensúlyát, leküzdeni a mellékhatásokat. A függőségünk viszont iszonytató. Mára már a gyógyszeripar a legnagyobb biznisz, hegyekben talicskázzuk a pénzt a patikába.

A csapda pedig működik, majd amikor a tabletta nem segít, akkor fordulunk kétségbeesve a természetes megoldásokhoz. A béres csepp például lehetne egy ilyen eljárás, de itt meg az emberi lustaság állítja meg a folyamatot - miért szedjem a cseppet, nem vagyok beteg!

Szerintem ezt a mentális állapotot - tudniillik, hogy ne gyógyulni, hanem egészségesnek lenni akarjak - már szinte lehetetlen elérni a nyugati típusú világszemléletű emberek esetében. A régi kínai, vagy japán gyógyítás úgy működött, hogy az orvos akkor, és addig kapott fizetést, amíg a páciense egészséges volt. Ha lebetegedett nem járt a pénz mindaddíg, míg újra egészséges nem lett az illető. Na ezt felejtsük el, a mai paraszolvencia előíró, haldokló egészségügy mellett.

Csak egy dolgot tehetünk, mi magunk, kik hiszünk az egészségfenntartásban, mint elsődleges megoldásban, folyamatosan rákényszerítjük eljárásainkat a befolyásolható családtagjainkra. A lányom már bizonyosan híve az eljárásnak, és talán a fiúk is elfogadják, hiszen rajtuk lett bebizonyítva sikeressége.

 

DE MONDJÁTOK MEG, HOGYAN SEGÍTHETEK MINDAZOKNAK, AKIKNEK CSUPÁN A SZEMLÉLETVÁLTÁSRA VOLNA SZÜKSÉGÜK?

 

Tele vagyok negatív tapasztalatokkal minden tekintetben. A családunk elég nagy létszámú, mégsem sikerült meggyőzni őket az eljárás, a szemléletmód helyességéről. Szaladnak, és nincs 10 percük elkészíteni naponta egy teát az egészséges élethez! Hiába látja gyermekét lázasan, betegen. Inkább a tablettában hisz, meg abban, hogy 2 másodpercet elég a gyógyszerezésre fordítani, az majd segít!

 

Durva dolog ezt leírni, de: az aki nem hajlandó gondolkodni a dolgain, az lehet, nem  is érdemes kiszakítani abból az állapotból, ahová a környezetében működő tutimegmondók juttatták. Még egy haldokló rákbetegnek is hiába mondom azt, hogy évekkel korábban kellett volna vigyázzon magára. Még akkor sem fogadja el, hogy helytelen az életmódja, ha egyértelmű a diagnózis.

 

Persze akit érdekel a dolog készséggel megadom a leírást!

2006. április 3.

 

A közigazgatási reform margójára

 

A közigazgatás mint olyan, a legkedvesebb szócséplő lehetőség a mindenkori politika számára. Beszélnek róla, látványos mutatványokat ígérnek, majd minden marad a régiben, csak kicsit rosszabbul. Vajon mi az oka annak, hogy addig, amíg kívülről szemléljük a közigazgatás rendszerét, addig bőségesen látunk benne reformálni valót, de abban a pillanatban, amikor lehetőség nyílik a tényleges változtatásokra, minden valahogy visszafelé sül el, a karcsúsítás helyett, komoly hízókúra következik be.

 

Nos, a válasz vélhetően nagyon egyszerű:

 

1-     olyan szakértők veszik kezükbe a reform feladatát, akik számára nem a sikeres átalakítás a legfontosabb tétel, hanem a megszerzett hatalom folyamatos gyakorlása, a mielőbbi felügyelet megszerzése a rendszer fölött.

2-     a rendszer átalakítása során magából a rendszerből indulnak ki, melynek elemei a sztálini közigazgatásban gyökereznek, és elsődleges feladatuk a felügyelet, az engedélyezés és a számonkérés volt.

3-     a rendszer elhelyezkedése, a teljes körű Budapest-centrikusság a fizikai jelenlét és a felügyeleti pozíció megvalósítását jelenti, miközben a regionalitás megvalósítása már semmilyen kommunikációs akadályba nem ütközik.

 

E három tétel természetesen nem adja ki a teljes probléma-halmaz megoldását is, de láthatóan olyan erők egymásnak-feszüléséből keletkezik, aminek leküzdésére mindezidáig sem a bal-, sem a jobb oldal nem is tett komoly erőfeszítést. Az igyekezetekből természetesen látható némi költségvetési kényszer-engedelmesség – miként az a honvédelmi tárca átalakításából észlelhettük – ez azonban távolról sem a koncepcióváltást takarta. Mindössze a kormány talált magának egy szervezetet, ahol a legkisebb ellenállás mentén valósíthatta meg a költségvetési megkurtításokat.

 

A helyzet az, hogy a megoldást ott kell keresni, ahová az ország gazdasági problémái mutatnak.

 

Elsődlegesen a szervezetek feladat-rendszerét kell átfogalmazni, és arra a szintre hozni, ami a tényleges közigazgatási igényeket ki tudja szolgálni. Ezen átfogalmazást azonban nem szabad a közigazgatásban szereplő szervezetekre bízni, mivel önmaga fontosságának bebizonyítására minden szervezet képes és hajlandó.

 

A racionalitás azonban messze más képet mutat.

 

Nyilvánvaló tény, hogy a részeiben átszabdalt, a feladataiban fölösleges párhuzamosságot mutató, a végeredmény tekintetében teljességgel eredménytelenség orientált szervezetek, valamint az abban szereplő tisztviselők nem fogják kitalálni azt, hogy miként tud működni sikeresen egy gyökereiben új rendszer.

 

A piacgazdaság nem azonos a direkt irányítási rendszerrel, még közigazgatási szinten sem!

 

Az ország létrehozta valamennyi, azon szervezetét, melynek működése feltételezi a demokratikus piaci alapokon nyugvó gazdaságot, azonban mind a mai napig nem volt képes megfogalmazni azt a szerepvállalási szintet, amit a közszférában kíván ellátni. Pontosabban mondva, mintegy óvatosságból, az új rendszer mellett jelentős méretekben hagyja szerepelni azokat a korábbi szervezeteket, melyeknek létezése mintegy ideológiai síkon igazolható, a gazdaságban elfoglalt szerepe teljességgel igazolhatatlan, ugyanakkor a politikai jelentőségük – a kvázi hatalmi pozíciók miatt – elévülhetetlen jelentőséget mutatnak. Például a pénzügyi felügyelet ellátását több olyan szervezeten keresztül valósítja meg, melyeknek párhuzamos létezése és egymástól független tevékenysége teljességgel fölösleges, azonban hatalmi pozíciót képes biztosítani az adott szervezetnek, valamint a szervezetet irányító apparátusnak, illetve a szervezeteket irányító miniszternek.

 

A másik probléma megoldása a regionalitás. Ha továbbra is a teljes Budapest centrális marad a közigazgatás, és valamennyi szervezet ide koncentrál, akkor esély sem lesz a helyzet átalakítására. A vidéki területekre áthelyezett szervezetek – miként azt a közigazgatási hivatalok már bemutatták – sikeresen képesek ellátni a reájuk bízott funkciókat. Azonban nem arra van szükség, hogy a közszféra átalakítása helyett egy új rendszert üzemeljünk be, a régi mellett, hanem az új szervezet számára csak és kizárólag azokat a feladatokat kell átadni, melyek hasznosak, és elégségesek az ország irányítása számára. A régi központokat ezután fel kell számolni és a helyét sóval behinteni, hogy később se legyen lehetőség azokat visszaállítani.

 

Az államapparátus átalakítása nem megy finom eszközökkel, egy ekkora szervezet racionális átalakítása csak áldozatok árán sikerülhet. A munkanélküliség réme azonban épp ellenkezőleg mutatkozik meg, nem ott, ahol megszüntetni kell a szervezeteket, Budapesten! A vidéki térségekbe áthelyezett tevékenység az adott térségben jelentős munkaerő kapacitás fölvételét jelenti, ezáltal a vidék lakossága – természetesen szemben a budapesti térséggel – munkahelyekben gazdagodik, csökkenhet a munkanélküliségi ráta.

 

 

2009.08.03.

 

(Üzenet a könyvelőknek!)

 

 

Fejlődéskényszerben a magyar vállalkozások – de ők ezt tudják-e?

 

Figyelő szemünket a magyar gazdaságra vetvén, meg kell állapítanunk; a helyzet katasztrofális! Nem csak azért, mert a politika egymást eszi, bár ez már sok országot döntött romlásba! Azért is, mert senki nem gondolja végig tetteinek következményét, csak a pillanatnyi problémára keres megoldást. Ez nyilván ugyanabból a helyzetből fakad, de az ostor éppúgy rossz eszköz, mint a zabostarisznya elvonása!

 

Természetesen nem veszem a bátorságot ahhoz, hogy kioktassam a politika és a gazdaságirányítás nagyjait, a helyes útirány, a követendő cselekedetek, esetleg erkölcsi normák bemutatásával!

 

Mindössze egy javaslatot teszek a könyvelői vállalkozások felé, mely módon tudnak, mint szolgáltató szervezet, javítani a helyzeten.

 

Alapvetően egy igen fontos tételt szeretnék kiemelni, ami roppantul triviális, de kevéssé hasznosul: a könyvelők gyakorlatilag teljes egészében átlátják, és kézben tartják a könyveltek adatait. Ez a tény jelenleg a vállalkozások döntő többségénél semmire sem használható, mivel az adók, a mérleg és eredmény-kimutatás számain túl, nem kerül sehol felhasználásra ez az információ tömeg. Vajon ennek így is kell maradnia? Dolgoznak, mint rabszolga – főleg az adófizetések és az elszámolási időszakok végén – és közben munkájuk nem hasznosul ott, ahol igen jó szolgálatot tehetne. Nem a mikro-vállalkozásokra gondolok, ahol néhány tételt kell lekönyvelni, és a cég vezetője jobban tud minden adatról, gazdasági eseményről, bár ezek a cégek is megérnek egy misét. Azokra a szervezetekre gondolok, akiknek számára az adatok bizonyos fajta feldolgozása igen hasznos volna, hiszen folyamatokat, trendeket igazolna számukra, illetve azokra, akik számára a fejlődés lényeges eleme az adatok kontrolált feldolgozása.

 

Közelebb menve a kérdéshez, vajon a könyveltek számára van e jelentősége a költségek felbontásának költség-nemre és költséghelyre? Szerintem azt sem tudják, mit takar e tétel, ugyanakkor, ha felmerül bizonyos eredményességi-szükségességi megfontolás igencsak bajban vannak. Vajon könyveltjeik közül hányan kérik az 5-ös számlaosztály megbontását? Miközben nyilván Önök sem erőltetik ennek a területnek a kiemelését, hiszen azt látják, amit én; értelmetlen energiapocsékolás, hiszen semmire sem használják a feldolgozott adatokat.

 

Közelítsünk az adatok hasznosítására más oldalról! Ne azt nézzük meg, hogy mire használják, vagy mire használható a jelenlegi adatsor, hanem azt vizsgáljuk meg, melyek azok a területek, ahol egy alaposan és körültekintően feldolgozott könyvelési munkát hasznosítani lehet, miként tudjuk ezt a munkát még egyszer-kétszer eladni?

 

Ha a könyvelők nem nyitnak bizonyos tevékenységek felé, akkor bizony lemaradnak a megbízásokért folytatott öldöklő küzdelemben, ugyanakkor könyveltjeik számára újabb tehertételt jelentő feladat keletkezik. Ebben az olvasatban úgy fest a dolog, hogy a fejlődés lehetőségétől esik el az a vállalkozás, akinek a könyvelője nem tud támogatást nyújtani az adatok megfelelő feldolgozottságával. Nem lesz képes ugyanis a következő szinten megerősödni az a szervezet, akinek az elvárások teljesítéséhez olyan mértékben kell bővítenie adminisztratív területét, hogy ezzel gyakorlatilag versenyképességét veszti el.

 

Mely feladatok várnak vállalkozóinkra?

 

Úgy gondolom röviden összefoglalva a „megfelelés” szóval lehet jellemezni a területet. Az ISO minősítés, vagy bármely minőségi státusz megszerzése elengedhetetlen az előre lépéshez. Ugyanakkor ezeknek a megszerzése adminisztrációs szerepkörök megjelenését és azok folyamatos végzését írják elő. Gondoljunk bele fejlődésképes vállalkozóink helyzetébe! Belevágnának a fejlesztésbe, ha tudják, hogy rosszul jönnek ki belőle? Ha kevesebb jövedelmük marad, miközben több lesz a munkájuk? Ugye nem! Nos, ugyanakkor azok, akik nem lépnek előbbre a minőségi tanúsítás és a hozzá kapcsolódó bizonyossági területeken, várhatóan visszaszorulnak a piacról, hiszen a globális gazdaság kereskedelmi-szolgáltató szervezetei rendelkeznek a szükséges rendszerekkel, és nem fognak tekintettel lenni semmire. Kérhetünk türelmi időt az EU feltételeinek alkalmazására, de ezt csak a jogszabályok területén kaphatjuk meg. A magyar vállalkozások produktumaira már belépésünk előtt sem volt szükség, csak elvétve, mára már ezt a kevés pozíciót is elvesztettük. Sem az agrárium, sem az ipar, sem a szolgáltatás nem tud olyant felmutatni, amire a hazai piacon lévő globalista vállalatok vevők volnának, hacsak nincs mögöttük az elvárt minőségtanúsítási rendszer.

 

Ki az, aki segíteni tud ebben? Csak az, akinek érdekében áll a vállalkozások fennmaradása, megerősödése! Ha a beszállítói, termelői kapcsolatok stabilak volnának, akkor igen erős volna az egymásra utaltság, de ez jelenleg nincs így hazánkban. Ma az alapanyag termelés és az alapszolgáltatások világát élik a magyar vállalkozók, a komplex, és összefonódott szolgáltatói-gyártói struktúra nem hazai találmány! Így aztán a kiszolgáltatott termelő érdekérvényesítési lehetősége egyenlő a nullával, ráadásul ebben az állapotban is akarják őket tartani, hiszen kinek lehet az érdeke egy erős, lobbyképes vállalkozói réteg kialakulása?

 

Maradnak tehát azok a tanácsadó-szolgáltató szervezetek, akik közvetlen érdekeltségüknek tudják be – praktikusan létezésük függ ettől – a magyar vállalkozói-szolgáltatói struktúra megerősödését. Rajtuk áll, vagy bukik, az ország gazdasági megerősödése, illetve a belső erőforrások eredményes, nyereséges hasznosítása.

 

De mit tudnak ők segíteni? Semmi ráhatásuk nincs a vállalkozók tevékenységére, ők csak a számlák és bizonylatok világában élnek, számukra egyetlen feladat van: időben kipréselni a vállalkozóból a bizonylatokat, hogy a határidőket be tudják tartani. Nos, ez a jelenlegi állapot, valóban. De: „mi dolgunk a világon? Küzdeni erőnk szerint, …”! Ne várjunk arra, hogy a helyzet majd csak jobbra fordul, esetleg a szomszéd könyvelő kiesik a csatasorból! Ragadjuk magunkhoz a kezdeményezést, hiszen mi látjuk a számok alapján igazán mire is képes a vállalkozás! A vállalkozás vezetője, aki többnyire a szakma kiváló ismerője, nem készült fel azokból a területekből, melyek a könyvelők kezében vannak! Látja vajon a vállalkozásának gazdaságilag érzékeny területeit? Talán igen, de többnyire nem! Annyit tud, hogy egyes területek problematikusabbak, míg máshol egyszerűbben kezelhető a helyzet.

 

Ha a könyvelő elkezdi a vállalkozás tevékenységét komplexen könyvelni, ha minden szám belekerül a vállalat költségvetési mátrixába a maga helyén, ha nem csak egy dimenzió jelenik meg az elszámolásban, ha a folyamatokat megjelenítjük, nos, ez vajon mekkora többletmunkát okoz a könyvelésben? Ugyanakkor olyan vezetési információt biztosíthatunk általa, amelynek felhasználásával a vállalkozót meg tudjuk indítani a fejlődés minőségi irányába is! Látva a költségek és bevételek keletkezésének helyét és területét, racionális döntésekhez tudjuk segíteni vállalkozónkat.

 

De menjünk még tovább! Ha már működtetjük a vezetői információs rendszert, akkor mekkora lépést kell tennünk, hogy az ISO minősítést is megszereztessük vállalkozónkkal? Hatalmasat, ha a minősítést egy független harmadik fél végzi! Nem azért, mert a kapcsolat a minősítési paramétereket enyhítené, vagy egyszerűsítené! Azért, mert egy sor adat feldolgozását a minősítő rendszerben a könyveléstől függetlenül fogják végezni! A minősítő cégek örömmel veszik a könyvelők szerepvállalását, hiszen külső szervezet lévén, az adatok megbízhatóságát erősítik, de azért is, mivel a könyvelő cégeit be tudják vonni a szolgáltatási körbe! Tegyük hát meg azt a lépést is, hogy a minősítő cégekkel kapcsolatba lépünk – esetleg minősítő jogosítványt szerzünk – és a minőségtanúsítás területén is előbbre segítjük vállalkozásainkat.

 

A negyedik terület kapcsolódik az előzőhöz, ugyanakkor független is attól. A belső ellenőrzés feladatrendszere, illetve a jogszabályi trend figyelembe vételével látnunk kell, hogy az évtizedes „csipkerózsika” álomból felébredőben van a szakterület. A költségvetés számára immáron kötelező, de ha a minőségirányítás oldaláról nézünk e tevékenységre, akkor már a vállalatok számára is! Az Uniós vállalatok 71 %-a (Anglia és Dánia 80%) rendelkezik belső ellenőrzéssel, miközben a magyarországi helyzet 50 % alatti értéket mutat, de csak azért, mert a multiknál ez az érték 90 % fölött van. Az összevetésből az jön ki, hogy a nem multinacionális gyökerű vállalatoknál nincs belső ellenőrzés!

 

Lehet-e a könyvelő cég a belső ellenőre a vállalkozásnak? Igen is, meg nem is! Nem lehet, hiszen a könyvelés tevékenysége éppúgy az ellenőrzés része, mint az okmányok megfelelősége, ugyanakkor a már jelzett rálátás miatt jelentős előkészítő munkával segítheti a vállalkozót a pozitív ellenőri megállapítás kiadásához. Ha a számlák alaki-tartalmi megfelelősége valós ellenőrzést is jelent a könyvelés során, akkor egy kontrolmechanizmus működéseként értékelhetjük a belső ellenőrzés szemszögéből. Nyilvánvaló, ha a könyvelő nem engedi tovább a hiányos számlákat a rendszerben, akkor azok csak azután jelennek meg a nyilvántartásban, ha már megfelelnek az elvárásoknak. Természetesen a rendszerhez itt is szükség van egy külső független szerepvállalóra, miként a minőségtanúsítás területén, de a könyvelő által szervezett belső ellenőr egyrészt a megfelelő helyen kap információt, ugyanakkor a nagy számok törvénye alapján kedvezőbb árakat is tud elérni könyveltje számára.

 

Nos, az itt leírtak egy hatalmas küzdelem vízióját vetíti elénk. Komoly ellenállás várható ezen a téren egyrészt ez iromány elolvasása után, magáról az állításokról is, épp az érintettek köréből! Nem divat ugyanis ma a magyar valóság show-ban csak úgy megállapítani valamit, kellő politikai, mediális támogatottság nélkül! Ha mégis sikerülne szakmai vitát generálni általa, állok elébe, vitatkozzunk, de legalább már mozdítsuk ki a pocsolyából az ország szekerét!

 

Bocsek, de becsempészek megint egy régebbit ... :)

 

2006. április 14.

 

Megint megtörtént!

 

Kiürült szívvel, kétségbeesett szemmel, összekuszálódott gondolatokkal figyeled a körülötted zajló eseményeket, és nem tudod eldönteni: mi történt? Mi történt ebben az országban, mi történt ezzel a néppel? Tényleg létezik egy ezeréves átok, melyet mindezidáig nem sikerült a woodoo mestereinek letörölni?

 

Ötödik választást éljük meg, pelenkás demokráciánkban, azonban voltaképp a történések szinte lemásolják a kádári évtizedek választási érzületeit, talán azzal az eltéréssel, hogy vannak ott mások is, de a baloldal – mely bebizonyította már a 80-as években is, hogy semmi köze a valódi balhoz – a szavazatok felével rendelkezik.

 

Nem feltételezve, hogy a szavazógépezet matematikája ügyes manipulációkkal torzítja az eredményt – (miért is nem, talán biztosak lehetünk a szavazatszámlálás korrektségében? Akkor miért kellett villámgyorsan megsemmisíteni a vitatott szavazólapokat?) – de sokkal inkább ismerve az emberek ostobaságát, szinte biztosra vehető, az ország minimum egyharmada képtelen a gondolkodásra, képtelen az értékek felismerésére, és képtelen az információk valóságtartalmának megállapítására.

 

Ha nem csal az összesítő gép – ugye ezt az ellenzéki pártok saját eredményösszesítő rendszeréből ellenőrzik (vagy nem?) – akkor arra a véleményre kell jutnunk, hogy tulajdonképpen akár Dávid Ibolyának is igaza van! Amennyiben nem ügynök, és nem a megbízást teljesíti – miként azt az elmúlt 15 év során többek ( a halottak nyugodjanak ) meg is tették – akkor csak az átok jöhet szóba, amit vélhetően a 7 párt – bocsánat vezér – már a bejövetelünkkor, egy erős varázslótól elszenvedett.

 

Az átok lényege, hogy babiloni állapotok uralják az országot, bármi történjék is földjén. Legyen szó árvízről, háborúról, kórságról, egyetlen elem mozgatja elfásult népünket „pusztuljon a szomszéd tehene is”! Föl sem merül, a rossz felismerése, vagy a veszély érzékelése. Még akkor sem, amikor már a gyermekeink a vasorrú bába kemencéjében égnek szénné – vagy miként lehet értékelni azt, hogy már a csecsemők is milliós adósággal jönnek világra?

 

Azt látni, hogy a gondolattól nem terhelt zombi népünk kötelességének érzi beikszelni a megfelelő kockát, miként azt a sugalmazói a hírcsatornákon keresztül nekik üzenik. Előttük táncol a nagy mágus – lehet, reinkarnációja az eredeti varázslónak – és semmit nem látnak apró turpisságaiból. Csak annyit látnak, hogy az orbáni név, az lehet, hogy orsós, és különben is, lehet, hogy 20 milliót csalással juttattak nekik a támogatásokból. Azt, hogy ezt egyetlen bíróság elé nem vitték, azt, hogy egyetlen közpénzügyi feljelentés nem állta meg a helyét, vagy azt, hogy a balparton milliárdokat raboltak, az ö nevében, azt nem képes felfogni, azt a jobboldal hazugságaiként értelmezi. Elég volt neki egy kusza, rendszerváltói, antali négy év, hogy csak a rosszat higgye el arról a táborról, mely mást akar, mint a volt kommunista ifjúsági szövetség vezérkara.

 

Nem látni, nem érteni, és legfőképpen nem engedni a negyvennyolcból, még akkor sem, ha ez a mi javunkat szolgálhatná.

 

Miként ennek az írásnak sem lesz értelme reájuk nézve – az írója kénytelen feledni a dalt, káromkodni, vagy fütyörészni!

 

                                                                                                                                                    

 

És akkor most már a jelenbe!

 

Döbbenten olvasgatom a blogokat!

Persze, bennem a hiba, mit reméltem? Aki a betűket, szavakat egymás mellé le tudja írni, annak már van véleménye, az megosztja velünk! Annak - ha elég kényszeres - reagállnia kell a blogisták által leírtakra. És micsoda stílusban, mely hatalmas szókinccsel, mekkora fordulatokkal ...

Lassan érteni vélem a média bekorlátozó viselkedését ...! Miért engedjen teret az ellenséges betűvetőknek? Számára  - pontosabban a szerkesztők számára - egy fontos tétel van: a tulajdonos, a főnök helyeslése. A többi semmi. Lehet az az irodalom csúcsa, illetve a legmélye, ha a főnökség, a tulaj vevő rá, akkor ott van, ha ellenére van, akkor nem.

Van egy aranyos régi történetem, még a nyolcvanas évekből:

Írtam egy cikket, mint katonatiszt, és mint gazdasági vezető (hadtápfőnök). Ez a cikk - megdöbbenésemre - megjelent az egyik katonai újságban, bár a szerkesztő némiképp elhatárolódott tőle, mert azért mellé írta, hogy csak egy elszigetelt véleményt akartak közzétenni! Majd a következő lapszámban egy őrmester - ekkor már főhadnagy voltam - negatív reakcióját közölték a cikkemre, valamint azt, hogy ne írjanak, ne keressék a szerkesztőséget, nem fognak a témából vitát indítani. Megkerestem a szerkesztőséget, hogy árulják már el mi történt? A helyettes szerkesztővel beszéltem, aki elmesélte, hogy a főnök távollétében, annak tudta nélkül tette be a cikket az újságba, amiért majdnem kirúgták, illetve akkora levéltömeg érkezett, mind az első cikk támogatásaként, mind a második, a reagáló levél elutasításaként, hogy ebből majdnem politikai skandalum alakult ki. Gyorsan elhallgattattak mindenkit, így minden rendeződött (1989-et írunk, és én '90 január 1-től már nem voltam katona!!!:))

 

Ilyen tapasztalatokkal a hátam mögött, vajon miért gondolom azt, hogy valami másként lesz? Örök idealista vagyok, és nem látok át a dolgokon? Ez még rosszabb, mint a liberalisták szabadság-hazugsága, ők legalább a saját érdekükben forszírozzák a szabadság kérdést és csak addig fontos nekik, amíg az érdekükben áll, illetve amíg ellenfeleiket ezzel sarokba tudják szorítani.

Néhány dologban azért reménykedhetünk! Kaptam néhány pozitív visszajelzést, ami fontos volt és jól esett! Köszönöm! (Ha majd átlátom miként tudok válaszolni a személyes reakciókra, akkor ott is megköszönöm!) Ezen kívül azok a blogisták, akik dolgaikat és gondolataikat pozitív folyamtok mentén alkotják, bizonyosan eltántoríthatatlanok lesznek néhány negatív figura taszító reakciójától. A negatívok pedig, ha másra nem képesek, csak @ és más egyéb kitöltőkarakterrel moderált támadásra, akkor várhatóan ők lekerülnek a rendszerből. Nem azért mer kizárják öket! Sokkal inkább azért, mert gyűlölni, haragudni nem lehet állandóan, ahhoz felkeltett indulatok kellenek. Erőst remélem kikopnak innen, és maradnak az építő gondolatok, az érdemleges bejegyzések.

 

                                                                                                                      

Ezt az irományt 2010.02.11-én készítettem! Ennek megfelelően kell olvasni, s a benne található információkat értékelni.

 

Több anyag is fel fog kerülni korábbról, mert szerintem aktuálisak. Aki már olvasta, attól bocs', de akinek újdonság - s szerintem ez lesz a több - az talán értékeli ...

 

GAZDASÁGI REFORM

VAGY MI?

 

 

… persze gondolkodó fők mindig tudnak megoldásokat javasolni, de a dolgokat összefüggésükben kell tekintenünk, és nem szűk csoportérdekek mentén …(Thoelem)

 

 

A helyzet ismeretlen, vagy még rosszabb …

 

Bár számokat ismerünk – talán – azonban a kötelezettségeink nem nyilvánosak! A kádárista időkben is szép számmal történtek olyan kormányzati elkötelezettségek, melyek titkosak voltak, ugyan mitől változtak volna meg az úttörőink?

 

Az azonban bizonyos: ha az IMF és az EU, a parlament felhatalmazása nélkül hitelezte meg hazánkat, akkor a pénzt csak a magánszemélyként eljáró kormányfőtől követelhetik vissza, ha viszont a parlament szavazott a költségvetés forrásainak módosításáról, akkor a hallgatag ellenzéket is súlyos felelősség terheli!

 

Tehát, a közgazdászok elgondolásai bizonytalan alapokon nyugszanak!

 

Nem tudhatjuk, mekkora a hitelállomány, melyek a forrásai, melyek a feltételei (!) és melyek a lejáratai. Ebből pedig korrekt és működőképes megoldást nem lehet felvázolni! (Talán épp ez a szándék!) Ettől függetlenül a legrosszabb helyzetre kialakított megoldással kell előrukkolnunk, hogy ne okozhasson kellemetlen meglepetést, ha előkerül néhány halott orosz katona …

 

Kiindulásnak vegyük tehát a költségvetés alapszámait!

 

Nézzük mekkora kiadási elkötelezettséget láthatunk a bankárvilág felé:

 

1 200 mdFt nagyságrendet képvisel a kamatteher éves szinten, ami a költségvetés sarokszámainak 10 %-át adja. Ez egy akkora tétel, aminek a kigazdálkodása már lehetetlen teher, de láthatóan a költségvetés hiánya ebben mutatható ki, hiszen ott „csak” cca 900 md Ft a mínusz. Természetesen a hiány mélyen alultervezett … és a törlesztés nem is tartalmazza(?)!

 

A tőketartozás manipulált számaihoz keveset tehetünk hozzá, bár egy érdekes számot azért mindenképp: ha az éves kamat 1 200 mdFt, akkor ez €-ban (280) 4,2 md€ jelent, amit ha 3%-os értékkel számolunk vissza (?) akkor 140 md€ tőkeállomány jön ki, miközben kommunikálva 50-60 md€ zajlik! Ha ad abszurdum 5%-os kamatra vettük volna föl a pénzt (!) még akkor is 84 md€ jön ki! Lehet, hogy a tartozás nagysága igaz, de a kamatszint még magasabb? (pl. évi 7% körül ? Kinek hajt hasznot így az IMF hitel?)

 

Tehát az öszödi vallomás csak a jéghegy csúcsa, gyakorlatilag a kormányváltást követően államháztartási katasztrófával kell számolnunk!

 

Ebből fölállni, újra működőképes államot építeni nagyobb csoda lenne, mint Szent István államalapítása volt! Tegyük hozzá, hogy a mostani helyzet, illetve környezet sokkal ellenségesebb, ráadásul jelenleg nem mi vagyunk a hódító erős nemzet, hanem nekünk kell elviselnünk az exodust!

 

Mi az értelme egy ekkora államcsőd kialakításának?

 

Ki a haszonélvezője az államvesztésnek?

 

Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy a véletlen egybeesések és a negatív folyamatok begyűrűződésének áldozatai vagyunk? Mert ugye, a környékbeli államokat ez miért nem érinti?

 

Ezek a folyamatok szándékos és megtervezett lépések, bár magyar emberként fel nem foghatom, az irányítók szándékát. Az bizonyos, hogy az ország kifosztása, eladása jelentős tőkével rendelkező érdekcsoportok számára hozott hasznot, de úgy tűnik a végső cél nem az ország belső vagyonos rétegeinek kialakítása volt, hiszen akkor nem idegenek kezében volna mindaz az érték, aminek hozadéka van a gazdaságban.

 

Ugyanakkor az energia szektor, a kereskedelem és a pénzügyi szektor átengedése külföldi tőkecsoportok számára, csak abban az esetben hozhat hasznot számukra, ha az ország működő képességét, a térség lakóinak fizetőképességét fenntartják!

 

Csakhogy a folyamatok nem ezt jelzik!

 

A folyamatok sokkal súlyosabb képet vetítenek elénk: a térség lakóinak likvidálását! A Kárpát medence magyarjainak elüldözését lakóhelyükről, életterükből! (Új Palesztína?)

 

Aki nem hiszi, járjon utána …

 

A megoldást ennek megfelelően kell végiggondolnunk!

 

A gazdaságpolitika nyomvonala, a koncepció nem alapulhat olyan elképzeléseken, ami a normál demokráciák sajátja, hiszen ha ezen a nyomvonalon haladnak megoldásaink, akkor az előkészített terepen azt teljesítjük, amit az előkészítők megalapoztak!

 

Hiába akarunk szabadok lenni, ha előre lefektetett sínekhez vagyunk kötve, ha kizárólag a vonatot fogadjuk el közlekedési eszköznek.

 

Sajnos már nem tehetjük meg, hogy oldallépésekkel, apró finomításokkal, vagy kiigazításokkal operáljunk.

 

Teljesen új helyszínen, teljesen új szereplőkkel, és teljesen új feltételrendszerrel kell kialakítanunk a jövőnket ahhoz, hogy legalább is egy részét visszaszerezhessük létünk alapjainak!

 

Aki ezeket a felvetéseket nem fogadja el, mint kiindulási axióma, aki úgy érzi, másképp fest a helyzetünk, annak fölösleges tovább olvasnia az anyagot, hiszen az alapvetések elfogadása nélkül értelmetlen a következtetések helyességét vitatni!

 

Az egyetértőkkel haladva tovább, a pénzügyi koncepciók légvárából, a napi teendők szintjére ereszkedve bontom ki elképzeléseink lényegét!

 

Megfogalmazható ugyanis a megoldás magasabb, politikusi, vagy mellébeszélős szinten is, de annak hozadékát, illetve sikerességét csak pillanatnyi, vagy rövid távú eredményként vélelmezhetjük.

 

Alapkérdés az, hogy a politikai erők vajon a négyéves ciklus alatt akarnak e sikeres akciókat lefolytatni, vagy ki akarják alakítani az állam működőképes modelljét, a helyzethez és a környezethez igazítva? Ez utóbbi esetben ugyanis nem feltétlenül lesznek a következő választások alkalmával nyerő helyzetben, bár meglátásunk szerint egy kellően előkészített, megfelelően kommunikált, és következetesen végigvitt rendszer-átalakítás biztosíthat hosszabb intervallumot is, mint négy év. Ezzel együtt az a meglátásunk, hogy a helyzet gyökeres átalakítása nélkül, a jelenlegi struktúra masszírozgatásával csak elodázzuk a tragikus véget, csak a sínfektetők elvárásait teljesítjük.

 

A változás azt feltételezi, hogy mind a stratégia, mind a taktika és mind a struktúra, meg kell újuljon.

 

A változás azt feltételezi, hogy végre ki kell alakítanunk azt a programot, és hozzá azt a szervezeti hátteret, ami egyrészt a magyarság érdekeit szolgálja – még ha ez rövidtávon a közszereplők számára nem jelent gyors meggazdagodási lehetőséget – ami teljesen eltér a jelenleg üzemelő, és alapjaiban kommunista-liberális eszmevilágtól, struktúrától.

 

A változás ezen irányai elsősorban azért létfontosságúak, mivel a struktúrát üzemeltető, illetve a struktúrában szereplő emberek lehetetlenné teszik a változások véghezvitelét, illetve olyan helyzetet alakítanak ki, melynek során az egyes szereplőket besározhatják, korrumpálhatják, vagyis a „TI SEM VAGYTOK JOBBAK!” képletet igazolhatják!

 

Az ország trianon óta vízfejű szörnyként működik, egyetlen érdek mentén; a budapesti irányítás megkérdőjelezhetetlen rendszerében. Teljesen közömbös, hogy mely szakterület, mely feladat; csak Budapesten, csak a központban élő személyek irányítása alatt valósulhat meg a közigazgatás vezetése.

 

Miért is? Mi az a többlet, amit az ország perifériális térségében lévő város az agráriumnak, vagy az iparnak adni tud? Mit láthat a pénzügyes a költségvetés sarokszámainak kialakítása során a központi régióból többet vagy jobban, mint akár a nyírségben, vagy baranyában?

 

Nyilván vannak bizonyos kiszolgálói funkciók, melyek a miniszterekhez, vagy a képviselőkhöz kötődnek, de ez távolról sem jelentheti a közigazgatás egészét, de még csak töredékét sem.

 

Meglátásunk szerint a Kossuth tér néhány épülete bőven elég a kormányzati háttér közvetlen biztosításához, az összes többi objektumot fel kell számolni és a benne dolgozók feladatait a régió központokba, vagy a megyei központokba kell kihelyezni!

 

Persze komoly vitákat lehet kezdeményezni arról, hogy ennek a lépésnek milyen közvetlen haszna van, és a kormány működését mennyiben támogatja ez a lépés. Axiómaként állíthatjuk: mindenki, aki meg akarja őrizni a központi irányítás vízfejét, az az ellenség érdekeit szolgálja, az a rendszer változatlanul tartásával a megoldás egyetlen lehetőségétől foszt meg bennünket. Ki fog ragaszkodni a budapesti bázishoz? Kinek fontos, hogy a kézivezérelt apparatcsikok jelenlétében folyjanak az ország dolgai? De tovább megyek; míg a központi régió munkanélkülisége fele-negyede a többi szektornak, a gazdasági teljesítmény viszont 60-70 %-ban ide összpontosul, addig az ország 20 %-nak érdekét nem emelhetjük a többi 80 % érdeke fölé. A jelenlegi helyzet csak azt engedheti meg számunkra, hogy az államigazgatás szervezetei kerüljenek ki a régiók, megyék területére, ezáltal is emelve a vidéki térségek értékét.

 

Ha tehát elfogadjuk, mint elsődleges lépést, a közigazgatás regionalizációját, akkor már a sikeresség felé meg is tettük az első lépést.

 

De természetesen a folyamatok nem csak a közigazgatásról szólnak, sőt, elsősorban nem erről kellene szóljanak. Sajnos az látható, hogy a közszféra súlya minden vonatkozásában egészségtelen, aránytalan, ezért érezzük ezt a legfontosabb elemként kiemelni.

 

A második elem az ország mezőgazdasági területeinek működése, a komplex vidéki térségek kezelése.

 

Az ország jövője szempontjából nélkülözhetetlen elem a független agrárgazdálkodók megerősítése. Nem az Uniós támogatáson keresztül, bár nyilván ez is fontos eszköz! Sokkal inkább oly módon, hogy vonzó pálya lehessen agrárosnak lenni! Ez nagyon bonyolult, összetett, és hosszú távú feladat, de el nem kezdeni a kialakítását, már több mint bűn!

 

Kezdemények azért vannak, és vannak megtörhetetlen gazdák is! Rájuk támaszkodva kell propagandát kifejteni a termesztési folyamatok vonzóvá tétele érdekében. Persze ez csak a kampány része a dolognak, de a TÉSZ szervezetein keresztül kialakítható az a rendszer illetve struktúra, melynek hiánya a legnagyobb kárt okozza az országnak; a termelői lehetőségektől fosztatnak meg a gazdák! Nincs feldolgozó üzem, nincs felvásárlási rendszer, illetve nincsenek a termékek bevonva az ország ellátásába! A protekcionista mezőgazdasági termékfeldolgozás és forgalmazás elengedhetetlen eleme az ország fellendítésének.

 

Természetesen nem a szocialista szövetkezetekre gondolunk, de alapjaiban nem is kell semmi újat kitalálnunk, csupán megvalósítanunk, illetve a mai kor lehetőségei szerint újjáalkotnunk: A HANGYA SZÖVETKEZET országos hálózatának, feldolgozói és kereskedelmi egységeinek, valamint finanszírozási rendszerének megvalósítása.

 

Ez a kérdéskör a torgyáni időkben már megindulni látszott, azonban úgy tűnik az ügyvéd-miniszter tanácsaival és nagy hangjával sikerült ellehetetleníteni egy kiváló kezdeményezést az agrárkörökben.

 

 

 

Az eddigiek – azt gondolhatjuk – kevés vitát válthat ki, de a most következők már komolyabb indulatokat kavarhatnak.

 

 

Az egyik elem ismét a közigazgatás folyamatai közé vezetnek, praktikusan a rend és védelem területére!

 

Ma a magyar védelem és rendészet két különálló, egymástól mereven elkülönülő rendszert valósít meg, védi az országot – pl Afganisztánban – illetve rendészkedik.

 

Hab a tortán a pénzügyőrség, melynek tevékenysége és a különálló szervezeti helyzete azt mutatja, hogy a magyar rendvédelmi szervek a korábbi négy lábról három lábra csökkentése – Határőrség integrációja – egy olyan folyamat, melynek a jelenkor írta forgatókönyvét. Mi is az akadálya annak, hogy a Magyar köztársaság területén a rendvédelem, a fegyveres erők egy szervezeten belül fejtsék ki tevékenységüket, szakirányítás alapján? Nyilván a katonák és a fináncok erősen ellenezni fogják, mindenféle alkotmányos és egyéb aggályok alapján az egyesítést, de szálljunk csak le a komenyista magas lóról! Mi a funkciója a fegyveres szervezeteknek? A rend, a törvényesség, a közbiztonság és a magyar szuverenitás védelme!

 

Ha csak egy fegyveres testület létezik, ahol a végrehajtó állomány működik, és hozzá 4-5 szakirányító szerv, akkor a rendszer alacsonyabb erőforrás igény alapján is kiválóan képes működni. Vélhetően, ha közlekedési akció zajlik, és közbiztonsági, vagy katasztrófavédelmi feladat merül föl, a szolgálatban lévő állomány máris átirányítható a másik szakterületre, annak szakirányítása segítségével!

 

 

A másik elem a pénzügyek kérdése!

 

No, ezzel lehet nagy vitát kavarni, mert ehhez, még a focinál is jobban értünk!

 

A bevezetőben kiemelt kamat, illetve adósság állomány elénk vetíti, hogy az ország csődben van!

 

Ha még ráadásul fejlesztési programokat is akarunk beindítani, akkor lehetetlen elkerülni a további finanszírozási források megszerzését. Az IMF, ha felmondjuk a hiteltörlesztést, hivatkozva a törvénytelen eljárásra, vajon ajánl e bennünket külső finanszírozásra más bankoknak? Miként tudjuk a hiányzó pénzeket előteremteni?

 

Elsődlegesen az államnak be kell jelentenie fizetésképtelenségét és átütemezési igényét! Ez az egyik kötelező lépés. E mellett a tőke elengedésére kell tárgyalásokat kezdeményeznünk, ahol erre hajlandóság mutatkozik. De ezek csak a tűzoltás a menekülés lépései, nem a megerősítés, a fejlődés elemei. A fejlesztéshez szükséges forrásokat belső megtakarításokból kell megnyernünk, a magyar filléreket kell aktivizálnunk! Nem egyszerű játszma ez, főleg úgy nem, hogy a bankszektorra nincs érdemleges ráhatásunk, (a kötelező tartalékot is lecsökkentettük, miért?) és az eladósodott, megnyomorított lakosságot kellene megtakarításra szorítani!

 

A megoldás több rétegű pénzteremtéssel, fizetési halasztások rendszerével és vagyonteremtéssel valósítható meg. Nem követhetjük a pénzügyi hatalmasságok ajánlásait kötvénykibocsátás és más kötelezettségek kialakításával, hanem olyan hosszú távú forrásteremtési eljárásokat kell alkalmaznunk, ami együtt lélegzik a gazdasági folyamatokkal, folytonos cash-pool rendszerben aktivizálja a pénztulajdonosok forrásait, más területek hiteligénye felé, és viszont. A rendszer kialakításához, mindenkire szükségünk van, magánszemélyektől kezdve vállalkozásokon keresztül a közszféra szervezeteiig. Ennek érdekében tehát komoly kampányt kell folytatnunk, de nem arról, hogy micsoda kamatokkal fog gazdagodni a rendszer szereplője, hanem azzal, hogy csak ekképp élhetjük túl ezt a nemzetvesztő támadást. A megoldás természetesen piacképes ajánlat az érintetteknek, és biztonságos befektetés a hosszabb távra gondolkodóknak, de semmiképp nem enged nyerészkedésre játszani a pénztőkéseknek.

 

Ezzel az eszközzel, illetve a hitelek átrendezésével juthat annyi levegőhöz az ország, hogy beindíthassa elsőként a közigazgatás átrendezését, illetve ezzel párhuzamosan a gazdaságélénkítés programját.

 

Ez az anyag 2010 februárjában íródik. Az uniós számláló szerint 2007 óta 780 mdFt Uniós támogatás került kifizetésre, miközben háromezer milliárd fölötti a szerződött állomány! Ha ez az összeg kifizetésre került volna, vélhetően ÁFA ágon már be is hozta a kamatkötelezettséget, nem is beszélve a további pénzügyi, de lélektani hozadékról!

 

Az anyag elején arról beszéltünk, hogy valami más érdek irányítja az országos folyamatokat, nem a magyarság elemi érdekeltsége. Ez is egy olyan képlet. Kinek jó az, ha az állam az MNB-nél betétben tart kettőezer milliárd készpénz – ugyanis a támogatási forrás már lehívásra került az EU-ból – és közben külső finanszírozásra szorul?

 

Csak kérdéseink vannak, közgazdaságilag racionális, pénzügyileg elfogadható válaszok nincsenek.

 

Vállalkozásélénkítés!

 

Van e más eszköz a költségvetés forrásainak növelésére? A kiadási oldal farigcsálása még a média és mentálisan támogatott ballib hatalomnak sem sikerült, bár a költségvetési számok ismeretében ezek a folyamatok lényegében meg sem valósultak.

 

Nézzük meg, hogy is alakult a költségvetés kiadási tétele:

 

Év	Kiadási terv	Kiadási tény	Törlesztés	Összkiadás
2010	~13 500
2009	~8 960	~?
2008	~9 017	~9 029	~1 500	~10 529
2007	~8 326	~8 498	~2 100	~10 598
2006	~7 496	~8 510	~1 700	~10 210

 

 

Az egy nagyon érdekes dolog, hogy a törvényben sem mutatják ki az összkiadást, hanem szétbontja kiadásokra és törlesztésre …, vajon miért? (Miért javasoljuk a teljes rendszert új kezekbe adni?)

 

2010 évben a hiánycél 1 200 mdFt. Az egyik lényeges kérdés, hogy a megelőző négy évben miért maradhatott 10 ezer md Ft nagyságrenden a költségvetés, miközben a válság évében 35%-al megnő!!!

 

DE ha csak a törlesztés és a kamat fizetésének tételét emeljük ki a rendszerből, akkor a költségvetés jelentős összeggel pozitív lehet (20% körül)! Igaz, a hitelezőink feje kissé főhet amiatt, hogy a felmondott hiteleit miként kaphatja vissza!

 

Barátaim! Szükséges még tovább részletezni a megoldás pénzügyi részét?

 

Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a költségvetés forrásai más kategóriát jelentenek, nem elsődlegesen ebben kellene gondolkodnunk. Vannak e más források arra, hogy az elképzeléseinket megvalósíthassuk? Igen és nem! Van, de nem úgy, nem ott, és nem akkor …

 

A magyar állam rendelkezik még vagyontárgyakkal, melyekre most nem térnénk ki. De létező és hasznosítható vagyontárgyakról van szó. Ha a politika elfogadja azt, hogy a vagyontárgyak egy célrendszer mentén átrendeződjenek, akkor a struktúra egyik része már megalapozást nyer.

 

A másik lehetőség a finanszírozás programjában a belső forrásteremtés és a megtakarítás ösztönzés! Természetesen itt sem arról beszélünk, hogy a bankhitelek és a bankbetétek világában kell előretörnünk, versengve a külföldi tulajdonú bankszektorral, melynek érdekrendszere ellentétes a mi elképzeléseinkkel, sőt, sok esetben még az EU érdekrendszerével is! Nemzeti, regionális, és komplex rendszerben kell megvalósítanunk a forrásteremtést, az állam minimális szerepvállalásával, a vagyontárgyak és más egyéb értékek aktivizálásával.

 

Ismét általános kérdést vetünk föl: ha a magyar embereket véradásra szólítjuk föl, vajon lesz e hozadéka, megtelnek e a vérgyűjtő rendszerek? Ha a magyarságot szembesítjük valós helyzetével és aktív szerepet adunk nekik, vajon elmenekülnek a segítségadás elől? Persze az idegenszívű, országvesztő krampácsolók nem állnak mellénk! De biztosak lehetünk abban, hogy értelmes, kézzelfogható, helyi célok mellé odaállnak a magyarok! A politikai paletta ezen oldalán állók is elég erőt képviselnek ahhoz, hogy a finanszírozási rendszer megvalósulhasson, főleg, ha az állami források nem elfolynak haszontalanul, ellenőrizetlenül.

 

 

Mi mást is lehetne még e rövid anyagban megfogalmazni?

 

Nyilván vannak monetáris, és egyéb adminisztratív, sőt bürokratikus érvek és ellenkezések a fenti elképzelések lényegi elemei ellen.

 

De egy dolog bizonyos: ebből a helyzetből csak új eszközök, körülmények, eljárások és szereplők segítségével tudunk úgy kitörni, hogy hazánk újra a miénk és erős lehessen.

 

Ha nem ez a szándéka a politikának, akkor minden szavunk a falra hányattatik!

 

 

A részletek pedig az ördögökben lakik, vagyis, ha valamit el akarsz érni, akkor az istenért se kezdj el elemekről beszélni, mert ezzel megidézed a gonoszt!

                                                                                                                                                                                                          

2009.08.03

Három terület mely gátja a demokrácia fejlődésének!

 

Nyilván vannak más problémák is e témában, de tapasztalataim és elképzeléseim e területek rendbetételére irányulnak! Első megközelítésben a problémákat vázolom, azzal, hogy amennyiben egyetértünk a megállapításokban, akkor a megoldásra is vannak javaslataim.

 

Tudom jól, hogy a magas politika szereplői már nem járnak a földön, és a leginkább úgy gondolkodnak minden ügyről: mi jobban tudjuk! Egy egyszerű ember erről semmit nem tudhat, ötlete sem lehet, de legfőképp nem vehet részt benne! Erre vonatkozólag sajnos már vannak tapasztalataim, tehát tudom, hogy szinte hiábavaló erőlködés megírni ezt a levelet! Ugyanakkor lelkiismereti kérdést csinálok abból, hogy elmondhassam a későbbiek során: én megpróbáltam, én felajánlottam! Ha nem kellettem, az már nem az én lelkemet kell, hogy nyomja.

 

Tehát: mely területeken van gond? A közszférával!

 

Elsődlegesen azt kell megállapítsam, hogy ezt a gondot a maszop is látja, csak ők mint költségvetési problémát kezelik – tegyük hozzá szerencsénkre – nem pedig a diktatúra bázisterületét látják. Ugyanis a jelzett területek hathatós támogatása nélkül az 1998-2002 közötti időszakban az ellenzéki maszop nem jöhettek volna ki olyan jól a választásokra, hogy nyerhessenek. Olyan komoly információkat, elsődlegesen a belső problémák és alternatívák ismeretét szerezték meg, mellyel gyakorlatilag gondolkodás nélkül nyerő pozícióba kerültek. Nem volt szükségük semmilyen feldolgozásra, vagy elemzésre, csupán a kormányzati munkaanyagokat kellett átnézni és azokat a pontokat kellett jobbnak értékelni, melyeket végül is a kormány elvetett. Vajon hogy jutottak hozzá a bizalmas anyagokhoz? Vagy Önök szerint nem is jutottak hozzá? Ha ekkora a vakság, akkor nem szabad ezt az anyagot tovább olvasni!

 

Tehát a közigazgatás teljes szervezete a maszopot szolgálja! A minisztériumok, a honvédelem, a rendőrség, valamint a pénzügyőrök, határőrök azok akik nem kicsit vannak balra dőlve, akik gyakorlatilag nem élték meg a módszerváltás folyamatát, akik hittel és meggyőződéssel a maszop emberei!

 

Azt mondhatják rám, hogy elvakult vagyok! Velük dolgoztam, köztük töltöttem napjaim jelentős részét! Az elmúlt 17 év során a közszférában csak olyannyira elvétve találkoztam nem maszop szereplővel, hogy az már szinte riasztó! A befolyás 99 %-os. Nincs üldözési mániám, és nem vagyok összeesküvés elmélet gyártó.

 

Csupán azt tudom, hogy az a két kurzus, melyet a jobboldal irányított, döntően azért volt sikertelen, és az ellenzék azért lehetett sikeresebb, mivel teljes egészében birtokában voltak a szükséges információknak, sőt még annál is többel rendelkeztek: folyamatosan bírták a biztonsági szolgálatok támogatását! Ez persze nem bizonyítható, hiszen egyrészt írásos anyag nem készült, másrészt aki tudja, hogy mi történt az velük van, mégis a hatások és következmények értékeléséből nyilvánvaló, nem csak az utcáról vannak informálva, nem csak a sajtó manipulációi támogatják őket.

 

Itt ismét elérkeztünk egy ponthoz. Ha elfogadja ezen tényeket, akkor van értelme tovább lépnünk, ha kételkedik, akkor ki kell dobni a levelet a kukába! Ebben az esetben csak azt mondhatom: mindenki a maszop erőket támogatja, aki nem lép fel ellene! Ez ilyen egyszerű: aki nem velem van, az ellenem!

 

A fentiekben vázolt dolgok persze még távolról sem jelentik azt, hogy birtokomban van az egyetlen járható út térképe, vagy én vagyok a csodatévő. Annyit tudok csak, hogy egyfajta megoldással rendelkezem, de ez még csak az elképzelés alapja. Ennek kidolgozásához jelentős erőforrásokra van szükség, és elegendő időre! Ez utóbbi, ha csak nem lesz új választás, rendelkezésünkre áll, ha időben kezdünk az elmélet kidolgozásába! Az erőforrással már baj van, hiszen az informátorok köztünk járnak! A kommunista világrend elsődleges vívmánya a teljes körű és intézményesített besúgó hálózat! Biztosak lehetünk abban, hogy sorainkban nincsen belőlük? Ugye nem? Azt pedig talán már mondanom sem kell: az információ a legnagyobb kincs! Ha tudom hol akarnak támadni, akkor én nyerek!

 

Nos, kedves Politikai Pontentát? Mi a véleménye e kis szösszenetről? Ugye ez csak egy csurkai miépes elszabadultagyú hőzöngő levele lehet? De ugye tudják Önök is, csak addig maradhatnak fenn, amíg vagy a maszop, vagy a nép meg nem elégeli kakaskodásukat? Előbb utóbb valakinek elfogy a cérnája! A népnél már nagyon kevés van, és furamód nem a maszop az elsődleges bűnös!?! Valamit tenni kellene!

 

 

Ez nagyon komoly!

Menthetetlenül beszippant a lehetőség, tehetetlenül engedsz a belső kényszernek és újabb betűkkel rovod teli a fehér papírt.

Persze ez korábban is így volt, de elég hamar, olvasó nélkül elszállt a kényszer, "... feledte ő is a dalt, káromkodott, vagy fütyörészett!"

Most még friss a dolog és lelkesít! Minden indulat, minden gondolat megjelenhet!

Ugyanakkor aggódom! Voltaképp ez is csak egy onanizálás, még ha félig meddig nyilvános módon, amitől még akár izgalmasabb is. De hogyan fog ez célba érni, miként fog hatást elérni? Számomra nem elég, ha leírhatom, ha elmondhatom! Szükségem van arra, hogy a gondolatok termékeny talajra, a megvalósítás lehetőségének közelébe kerüljenek.

Olvasgatom a blogokat, és gondolkodom miként lehet a blogistákat csoportba fogni. Bizonyos, hogy többfélék vagyunk! Minimum jobb és baloldaliak! De ezen belül akár több ezren is. Nekem tetszhet Orbán Viktor minden tette, míg más a gyurcsányi blogot isteníti. Bennem belső értékrend alapján fontos a nemzettudat, míg sokan vannak internacionalisták. (Persze ez is a nacionalizmus egy formája!) Katolikusként a tízparancsolat szerint igyekszem élni, míg mások a liberalizmus szabadosságát teszik mindenek felé.

Szeretnék olyanokkal kommunikálni, akik egyetértenek velem, akik azonos elveket vallanak, akiknek nézete közel áll az enyémhez. Ugyanakkor nem akarom hallani, nem akarom megvitatni az ostobító médiakampány orbánkirályságát, vagy a korábbi ökörségek, aljasságok továbbélését sem.

Keresem az én oldalamon állókat. Keresem a hittel, erkölccsel, de leginkább építő szándékkal élő barátaimat, illetve most még ismeretlen sorstársaimat.

Segítsetek nekem!

Hogyan lehet azokra lelni, akik a fenti értékeket gondolják lényegesnek, és akik aktívak is egyúttal. Persze nyilván idő kérdése az egész és rövidesen sok partnerem lesz a gondolataim mentén, de nincsenek blog-közösségek? Nem lehet csatlakozni, vagy életre hívni levelező csoportokat a rendszerben?

MERT ÉN NAGYON SZERETNÉK HATNI MÁSOKRA, ÉS HATVA LENNI MÁSOK ÁLTAL!

 

Legfőképp pedig szeretném, ha a sok okos, gondolkodó fő, akiknek írásaiba eleddig belenéztem, meg nyilván további tömegek, akikkel egy követ fújunk, végre egyszerre, egyidőben, és egy kőre fújhatnánk!!!

 

Szerintetek van ennek lehetősége? Egyáltalán értelmes ez a dolog?

 

 

---

 

 

Beidézek egy korábbi indulatos írásomat ide is, miként azt tettem a másik két posztba.

 2009.07.02

Protestánsok vagyunk? Vagy mégsem? Én mindenképp a „PROTEST” az ellenkezés, a tiltakozás embere vagyok, voltam, s ha így maradok, leszek is.

 

Valahogy azt kell éreznem a mostanság zajló politikai, gazdasági és érzelmi terrorizmus közepette, hogy nem tudok azonosulni a központi akarattal. Az istennek sem sikerül elfogadnom a legártalmatlanabb, legjobb akarattal összehozott változást, amit a hatalom próbál felém kommunikálni. A kádári időkben is folyamatosan a szembenállásom vetett vissza, mind a gazdasági érvényesülésben, mind a karrierizmusomban. Ha valaki ragaszkodik a betű szerint megfogalmazott joghoz, ha nem hajlandó a főnök kénye kedve szerint engedelmesre igazítani pofázmányát, nos, az, ma csak beosztott, vagy munkanélküli lehet.

 

A rendszer, azóta tovább romlott, ma már a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ állásajánlatain is csak akkor lehet eredményes az ember, ha rossz ripacsként eljátssza a tuti főnököt. Ez nem vicc, ha rosszul játszol a szerepjátékos kiválasztáson, elbuktál. Ha ügyes színész vagy nyertél! Mire van legkevésbé szüksége egy szervezet vezetőjének? Nyilván egy hamis szerep eljátszása teljességgel fölösleges, viszont empátiára, szakmai tapasztalatra, vagy vezetői múltra viszont szerintem szükség volna.

 

De ez persze nem így van!

 

Ma már lassan nem is figyelhetem értetlen kívülállóként a folyamatokat, mivel a nagytudású, és komoly tapasztalattal bíró elit, lassan arra sem méltat, hogy ő maga eljátssza a szerepét. Most már meg sem kell jelenjen a köznép előtt, hogy megértesse velük, hogy mindent értük tesz, minden a mi javunkra szolgál majd. A parlamentben elszavazgatnak, aztán a többihez semmi közünk.

 

Csoda-e, hogy tiltakozni, ellenkezni lendül öntudatom?

 

Nem emlékszem, mert még nem éltem, amikor „békekölcsönt” jegyeztek a népek, de tudom, hogy oly lelkesítő köntösbe bújtatták azokat a pár ezer forintos tételeket, melyeket elvontak – figyelem; ELVONTAK – a néptől, hogy a többség elfogadta, és ellenkezés nélkül megadta.

 

Ma már erre sem veszik a fáradtságot. Ma már nem érdekel senkit, mi a véleménye néhány millió magyarnak …

 

Mit jelent mindez barátaim és ellenségeim?

 

Ugye, nem azt üzeni nekünk a hatalom, amit d.g. üzent egy lefülelt riportban: „ … bármit csinálhatok, úgyis megválasztanak …”! Szerencsétlen riporter kétségbeesve kérdezte meg: „Idézhetem ezt?” Mire nevezett nagyon bentről kezdett el nézni, és nemet mondott …

 

Tehát, mit jelent számunkra a politika ily arcátlan és nyílt üzenete? Azt kérem szépen, hogy fölösleges ellenkezned! Tehetsz, amit akarsz, esélyed sincs a változtatásra.

 

De mitől ily magabiztos a politikai elit?

 

Lehetséges, hogy mindig lesz 200 ezer + 1 szavazó? Lehetséges, hogy a szavazatszámlálás után nem véletlenül kell szinte azonnal megsemmisíteni a szavazócédulákat? Lehetséges, hogy a számlálást végző szoftver – melyet mintha nem ellenőrizne manuálisan a rendszer – esetleg kerekít, vagy önállóan számol valami érdekességet? Lehetséges hogy …?

 

Mi értelme van a kérdéseknek, ha nincs hol föltenni?

 

Az a nemzetinek nevezett, és a kétkedés áldásával megvert, elszigetelten vegetáló, gondolkodó magyar népesség gyakorlatilag önmagába, vagy a kardjába fordulhat, mivel minden szerveződés – vagy mondjuk inkább majd’ minden – melyet megpróbált érdekeinek védelmére kialakítani, fura mód épp ellenkezőleg kezdett el működni!

 

Vagy nem láttátok az MDF, Kisgazdapárt, MIÉP, …, stb. sorsát? Ki irányította oda, ahova jutott? Kinek volt érdeke, hogy így járt? Vajon feltételezhetem azt, hogy a meghatározó elitet furamód más érdekek vezéreltek, mint a fennmaradás, a terjeszkedés, a hatalom megszerzése megőrzése? De nézhetünk más társadalmi szervezetekre is. Nevek nélkül, érdekképviseletek, szakmai képviseletek, szakszervezetek, stb. Hány olyan szervezet van, mely képes felemelni a szavát? 2-3 olyat találunk, aki teszi mi dolga, de közben ezernyien vannak és élnek kiválóan a hatalom támogató árnyékában.

 

A hazugság országa lettünk, mind nagyobb belső feszültséggel, melyet érthetetlen erők irányítanak.

 

Egy ilyen környezetben mit tehet egy gondolkodó, kétkedő fő?

 

Kötelet nem kereshetek, mivel voltam oly ostoba, hogy neveletlen gyermekeket teremtettem e földre.

 

Fegyvert sem foghatok, mivel néhány lövéssel csupán önmagamat döntöm romba, miközben okot szolgáltatok a hatalom számára, mind erőteljesebb eszközök alkalmazására.

 

Akkor mit tehetek, ha úgy érzem, ez az ország az enyém is? Ha szükségem volna arra, hogy kifejthessem és figyelembe is vegyék érdekeimet?

 

 

---

 

Kedves barátaim, olvasóim és pályatársaim!

Legyetek üdvözölve mindenek, kik ezen betűket és gondolatokat olvasásra érdemesnek tartjátok.

Próbáltam már sok egyebet, küldtem levelet cikkeimmel sok-sok újságnak, de furamód 5-6 közlésnél tovább nem jutottam. Miért? A közlések is még a '90-es évek elején, sőt előtte voltak. Akkoriban volt egy időszak, amikor az újságok a tartalmat és a stílust nézték, és főleg a kritikus hangvételt keresték. Azóta mi történik? Ha balos a média azért, ha nem az, akkor azért nem hajlandók a véleményemet még csak le sem reagálni. Persze nem kizárt, hogy az írásmű minősége olyan, hogy azért nem közölték szösszenéseimet. De akkor a korábbiak miért lehettek közzétéve?

Mindegy, született egy olyan műfaj, melyben lehetőségem nyílik gondolataimat előadni!

Ha lesz reá vevő, ha találok olvasót, esetleg reagáló blogistát, akkor már megérte. De persze amúgy is, hiszen nem leszek flusztrált magambafolytó ...

Az Iwiw eszközével próbálkoztam párszor, és azt kellett látnom, hogy a százas nagyságrendű ismerősből csupán tízegynéhány reagáló volt. Igaz legalább volt némi visszajelzés, szemben a médiával, aki érdemtelennek minősített az írásra. Pedig szerintem vannak időnként olvasható, érthető gondolataim.

No, mindegy. Elsőre nem mennék messzire, hiszen azt sem tudom minként működik ez az egész blogozás. Mondjuk arról hallottam, hogy híres-hirhedt alakok is írnak itt, de azokat dafke nem olvastam. Az idei nyáron kerültem kapcsolatba, illetve olvastam a szerintem.blog.hu bejegyzésein Ani mondandóját, és úgy gondoltam ki kell próbálnom.

Nyilván ez, mint első levélke nem fog nagy publicitást kapni, illetve igazán nem is tartalmaz érdemleges dolgokat. (A macska ellökte a seprűt ...) Csupán azért készül, hogy legyen hová küldenem a barátaimat, cinkostársaimat. (Hisz bűnösök közt cinkos aki néma!) Később - akár már holnap is - leírom a leírhatót, az olvashatót. S akkor majd ...

Valaki mondta, ne gondolkodj hosszan azon mi fog történni később, mert oly sok minden befolyásolja a másnapi reakciókat, hogy gyakorlatilag irányíthatatlan, kinek mi lesz az észrevétele. S az nem is lenne jó, ha mindenki arról írna, mennyire egyetért velem:)

Tehát Üdv, és Ámen.