2006. április 3.

A közigazgatási reform margójára

A közigazgatás mint olyan, a legkedvesebb szócséplő lehetőség a mindenkori politika számára. Beszélnek róla, látványos mutatványokat ígérnek, majd minden marad a régiben, csak kicsit rosszabbul. Vajon mi az oka annak, hogy addig, amíg kívülről szemléljük a közigazgatás rendszerét, addig bőségesen látunk benne reformálni valót, de abban a pillanatban, amikor lehetőség nyílik a tényleges változtatásokra, minden valahogy visszafelé sül el, a karcsúsítás helyett, komoly hízókúra következik be.

Nos, a válasz vélhetően nagyon egyszerű:

1-     olyan szakértők veszik kezükbe a reform feladatát, akik számára nem a sikeres átalakítás a legfontosabb tétel, hanem a megszerzett hatalom folyamatos gyakorlása, a mielőbbi felügyelet megszerzése a rendszer fölött.

2-     a rendszer átalakítása során magából a rendszerből indulnak ki, melynek elemei a sztálini közigazgatásban gyökereznek, és elsődleges feladatuk a felügyelet, az engedélyezés és a számonkérés volt.

3-     a rendszer elhelyezkedése, a teljes körű Budapest-centrikusság a fizikai jelenlét és a felügyeleti pozíció megvalósítását jelenti, miközben a regionalitás megvalósítása már semmilyen kommunikációs akadályba nem ütközik.

E három tétel természetesen nem adja ki a teljes probléma-halmaz megoldását is, de láthatóan olyan erők egymásnak-feszüléséből keletkezik, aminek leküzdésére mindezidáig sem a bal-, sem a jobb oldal nem is tett komoly erőfeszítést. Az igyekezetekből természetesen látható némi költségvetési kényszer-engedelmesség – miként az a honvédelmi tárca átalakításából észlelhettük – ez azonban távolról sem a koncepcióváltást takarta. Mindössze a kormány talált magának egy szervezetet, ahol a legkisebb ellenállás mentén valósíthatta meg a költségvetési megkurtításokat.

A helyzet az, hogy a megoldást ott kell keresni, ahová az ország gazdasági problémái mutatnak.

Elsődlegesen a szervezetek feladat-rendszerét kell átfogalmazni, és arra a szintre hozni, ami a tényleges közigazgatási igényeket ki tudja szolgálni. Ezen átfogalmazást azonban nem szabad a közigazgatásban szereplő szervezetekre bízni, mivel önmaga fontosságának bebizonyítására minden szervezet képes és hajlandó.

A racionalitás azonban messze más képet mutat.

Nyilvánvaló tény, hogy a részeiben átszabdalt, a feladataiban fölösleges párhuzamosságot mutató, a végeredmény tekintetében teljességgel eredménytelenség orientált szervezetek, valamint az abban szereplő tisztviselők nem fogják kitalálni azt, hogy miként tud működni sikeresen egy gyökereiben új rendszer.

A piacgazdaság nem azonos a direkt irányítási rendszerrel, még közigazgatási szinten sem!

Az ország létrehozta valamennyi, azon szervezetét, melynek működése feltételezi a demokratikus piaci alapokon nyugvó gazdaságot, azonban mind a mai napig nem volt képes megfogalmazni azt a szerepvállalási szintet, amit a közszférában kíván ellátni. Pontosabban mondva, mintegy óvatosságból, az új rendszer mellett jelentős méretekben hagyja szerepelni azokat a korábbi szervezeteket, melyeknek létezése mintegy ideológiai síkon igazolható, a gazdaságban elfoglalt szerepe teljességgel igazolhatatlan, ugyanakkor a politikai jelentőségük – a kvázi hatalmi pozíciók miatt – elévülhetetlen jelentőséget mutatnak. Például a pénzügyi felügyelet ellátását több olyan szervezeten keresztül valósítja meg, melyeknek párhuzamos létezése és egymástól független tevékenysége teljességgel fölösleges, azonban hatalmi pozíciót képes biztosítani az adott szervezetnek, valamint a szervezetet irányító apparátusnak, illetve a szervezeteket irányító miniszternek.

A másik probléma megoldása a regionalitás. Ha továbbra is a teljes Budapest centrális marad a közigazgatás, és valamennyi szervezet ide koncentrál, akkor esély sem lesz a helyzet átalakítására. A vidéki területekre áthelyezett szervezetek – miként azt a közigazgatási hivatalok már bemutatták – sikeresen képesek ellátni a reájuk bízott funkciókat. Azonban nem arra van szükség, hogy a közszféra átalakítása helyett egy új rendszert üzemeljünk be, a régi mellett, hanem az új szervezet számára csak és kizárólag azokat a feladatokat kell átadni, melyek hasznosak, és elégségesek az ország irányítása számára. A régi központokat ezután fel kell számolni és a helyét sóval behinteni, hogy később se legyen lehetőség azokat visszaállítani.

Az államapparátus átalakítása nem megy finom eszközökkel, egy ekkora szervezet racionális átalakítása csak áldozatok árán sikerülhet. A munkanélküliség réme azonban épp ellenkezőleg mutatkozik meg, nem ott, ahol megszüntetni kell a szervezeteket, Budapesten! A vidéki térségekbe áthelyezett tevékenység az adott térségben jelentős munkaerő kapacitás fölvételét jelenti, ezáltal a vidék lakossága – természetesen szemben a budapesti térséggel – munkahelyekben gazdagodik, csökkenhet a munkanélküliségi ráta.

2009.08.03.

(Üzenet a könyvelőknek!)

Fejlődéskényszerben a magyar vállalkozások – de ők ezt tudják-e?

Figyelő szemünket a magyar gazdaságra vetvén, meg kell állapítanunk; a helyzet katasztrofális! Nem csak azért, mert a politika egymást eszi, bár ez már sok országot döntött romlásba! Azért is, mert senki nem gondolja végig tetteinek következményét, csak a pillanatnyi problémára keres megoldást. Ez nyilván ugyanabból a helyzetből fakad, de az ostor éppúgy rossz eszköz, mint a zabostarisznya elvonása!

Természetesen nem veszem a bátorságot ahhoz, hogy kioktassam a politika és a gazdaságirányítás nagyjait, a helyes útirány, a követendő cselekedetek, esetleg erkölcsi normák bemutatásával!

Mindössze egy javaslatot teszek a könyvelői vállalkozások felé, mely módon tudnak, mint szolgáltató szervezet, javítani a helyzeten.

Alapvetően egy igen fontos tételt szeretnék kiemelni, ami roppantul triviális, de kevéssé hasznosul: a könyvelők gyakorlatilag teljes egészében átlátják, és kézben tartják a könyveltek adatait. Ez a tény jelenleg a vállalkozások döntő többségénél semmire sem használható, mivel az adók, a mérleg és eredmény-kimutatás számain túl, nem kerül sehol felhasználásra ez az információ tömeg. Vajon ennek így is kell maradnia? Dolgoznak, mint rabszolga – főleg az adófizetések és az elszámolási időszakok végén – és közben munkájuk nem hasznosul ott, ahol igen jó szolgálatot tehetne. Nem a mikro-vállalkozásokra gondolok, ahol néhány tételt kell lekönyvelni, és a cég vezetője jobban tud minden adatról, gazdasági eseményről, bár ezek a cégek is megérnek egy misét. Azokra a szervezetekre gondolok, akiknek számára az adatok bizonyos fajta feldolgozása igen hasznos volna, hiszen folyamatokat, trendeket igazolna számukra, illetve azokra, akik számára a fejlődés lényeges eleme az adatok kontrolált feldolgozása.

Közelebb menve a kérdéshez, vajon a könyveltek számára van e jelentősége a költségek felbontásának költség-nemre és költséghelyre? Szerintem azt sem tudják, mit takar e tétel, ugyanakkor, ha felmerül bizonyos eredményességi-szükségességi megfontolás igencsak bajban vannak. Vajon könyveltjeik közül hányan kérik az 5-ös számlaosztály megbontását? Miközben nyilván Önök sem erőltetik ennek a területnek a kiemelését, hiszen azt látják, amit én; értelmetlen energiapocsékolás, hiszen semmire sem használják a feldolgozott adatokat.

Közelítsünk az adatok hasznosítására más oldalról! Ne azt nézzük meg, hogy mire használják, vagy mire használható a jelenlegi adatsor, hanem azt vizsgáljuk meg, melyek azok a területek, ahol egy alaposan és körültekintően feldolgozott könyvelési munkát hasznosítani lehet, miként tudjuk ezt a munkát még egyszer-kétszer eladni?

Ha a könyvelők nem nyitnak bizonyos tevékenységek felé, akkor bizony lemaradnak a megbízásokért folytatott öldöklő küzdelemben, ugyanakkor könyveltjeik számára újabb tehertételt jelentő feladat keletkezik. Ebben az olvasatban úgy fest a dolog, hogy a fejlődés lehetőségétől esik el az a vállalkozás, akinek a könyvelője nem tud támogatást nyújtani az adatok megfelelő feldolgozottságával. Nem lesz képes ugyanis a következő szinten megerősödni az a szervezet, akinek az elvárások teljesítéséhez olyan mértékben kell bővítenie adminisztratív területét, hogy ezzel gyakorlatilag versenyképességét veszti el.

Mely feladatok várnak vállalkozóinkra?

Úgy gondolom röviden összefoglalva a „megfelelés” szóval lehet jellemezni a területet. Az ISO minősítés, vagy bármely minőségi státusz megszerzése elengedhetetlen az előre lépéshez. Ugyanakkor ezeknek a megszerzése adminisztrációs szerepkörök megjelenését és azok folyamatos végzését írják elő. Gondoljunk bele fejlődésképes vállalkozóink helyzetébe! Belevágnának a fejlesztésbe, ha tudják, hogy rosszul jönnek ki belőle? Ha kevesebb jövedelmük marad, miközben több lesz a munkájuk? Ugye nem! Nos, ugyanakkor azok, akik nem lépnek előbbre a minőségi tanúsítás és a hozzá kapcsolódó bizonyossági területeken, várhatóan visszaszorulnak a piacról, hiszen a globális gazdaság kereskedelmi-szolgáltató szervezetei rendelkeznek a szükséges rendszerekkel, és nem fognak tekintettel lenni semmire. Kérhetünk türelmi időt az EU feltételeinek alkalmazására, de ezt csak a jogszabályok területén kaphatjuk meg. A magyar vállalkozások produktumaira már belépésünk előtt sem volt szükség, csak elvétve, mára már ezt a kevés pozíciót is elvesztettük. Sem az agrárium, sem az ipar, sem a szolgáltatás nem tud olyant felmutatni, amire a hazai piacon lévő globalista vállalatok vevők volnának, hacsak nincs mögöttük az elvárt minőségtanúsítási rendszer.

Ki az, aki segíteni tud ebben? Csak az, akinek érdekében áll a vállalkozások fennmaradása, megerősödése! Ha a beszállítói, termelői kapcsolatok stabilak volnának, akkor igen erős volna az egymásra utaltság, de ez jelenleg nincs így hazánkban. Ma az alapanyag termelés és az alapszolgáltatások világát élik a magyar vállalkozók, a komplex, és összefonódott szolgáltatói-gyártói struktúra nem hazai találmány! Így aztán a kiszolgáltatott termelő érdekérvényesítési lehetősége egyenlő a nullával, ráadásul ebben az állapotban is akarják őket tartani, hiszen kinek lehet az érdeke egy erős, lobbyképes vállalkozói réteg kialakulása?

Maradnak tehát azok a tanácsadó-szolgáltató szervezetek, akik közvetlen érdekeltségüknek tudják be – praktikusan létezésük függ ettől – a magyar vállalkozói-szolgáltatói struktúra megerősödését. Rajtuk áll, vagy bukik, az ország gazdasági megerősödése, illetve a belső erőforrások eredményes, nyereséges hasznosítása.

De mit tudnak ők segíteni? Semmi ráhatásuk nincs a vállalkozók tevékenységére, ők csak a számlák és bizonylatok világában élnek, számukra egyetlen feladat van: időben kipréselni a vállalkozóból a bizonylatokat, hogy a határidőket be tudják tartani. Nos, ez a jelenlegi állapot, valóban. De: „mi dolgunk a világon? Küzdeni erőnk szerint, …”! Ne várjunk arra, hogy a helyzet majd csak jobbra fordul, esetleg a szomszéd könyvelő kiesik a csatasorból! Ragadjuk magunkhoz a kezdeményezést, hiszen mi látjuk a számok alapján igazán mire is képes a vállalkozás! A vállalkozás vezetője, aki többnyire a szakma kiváló ismerője, nem készült fel azokból a területekből, melyek a könyvelők kezében vannak! Látja vajon a vállalkozásának gazdaságilag érzékeny területeit? Talán igen, de többnyire nem! Annyit tud, hogy egyes területek problematikusabbak, míg máshol egyszerűbben kezelhető a helyzet.

Ha a könyvelő elkezdi a vállalkozás tevékenységét komplexen könyvelni, ha minden szám belekerül a vállalat költségvetési mátrixába a maga helyén, ha nem csak egy dimenzió jelenik meg az elszámolásban, ha a folyamatokat megjelenítjük, nos, ez vajon mekkora többletmunkát okoz a könyvelésben? Ugyanakkor olyan vezetési információt biztosíthatunk általa, amelynek felhasználásával a vállalkozót meg tudjuk indítani a fejlődés minőségi irányába is! Látva a költségek és bevételek keletkezésének helyét és területét, racionális döntésekhez tudjuk segíteni vállalkozónkat.

De menjünk még tovább! Ha már működtetjük a vezetői információs rendszert, akkor mekkora lépést kell tennünk, hogy az ISO minősítést is megszereztessük vállalkozónkkal? Hatalmasat, ha a minősítést egy független harmadik fél végzi! Nem azért, mert a kapcsolat a minősítési paramétereket enyhítené, vagy egyszerűsítené! Azért, mert egy sor adat feldolgozását a minősítő rendszerben a könyveléstől függetlenül fogják végezni! A minősítő cégek örömmel veszik a könyvelők szerepvállalását, hiszen külső szervezet lévén, az adatok megbízhatóságát erősítik, de azért is, mivel a könyvelő cégeit be tudják vonni a szolgáltatási körbe! Tegyük hát meg azt a lépést is, hogy a minősítő cégekkel kapcsolatba lépünk – esetleg minősítő jogosítványt szerzünk – és a minőségtanúsítás területén is előbbre segítjük vállalkozásainkat.

A negyedik terület kapcsolódik az előzőhöz, ugyanakkor független is attól. A belső ellenőrzés feladatrendszere, illetve a jogszabályi trend figyelembe vételével látnunk kell, hogy az évtizedes „csipkerózsika” álomból felébredőben van a szakterület. A költségvetés számára immáron kötelező, de ha a minőségirányítás oldaláról nézünk e tevékenységre, akkor már a vállalatok számára is! Az Uniós vállalatok 71 %-a (Anglia és Dánia 80%) rendelkezik belső ellenőrzéssel, miközben a magyarországi helyzet 50 % alatti értéket mutat, de csak azért, mert a multiknál ez az érték 90 % fölött van. Az összevetésből az jön ki, hogy a nem multinacionális gyökerű vállalatoknál nincs belső ellenőrzés!

Lehet-e a könyvelő cég a belső ellenőre a vállalkozásnak? Igen is, meg nem is! Nem lehet, hiszen a könyvelés tevékenysége éppúgy az ellenőrzés része, mint az okmányok megfelelősége, ugyanakkor a már jelzett rálátás miatt jelentős előkészítő munkával segítheti a vállalkozót a pozitív ellenőri megállapítás kiadásához. Ha a számlák alaki-tartalmi megfelelősége valós ellenőrzést is jelent a könyvelés során, akkor egy kontrolmechanizmus működéseként értékelhetjük a belső ellenőrzés szemszögéből. Nyilvánvaló, ha a könyvelő nem engedi tovább a hiányos számlákat a rendszerben, akkor azok csak azután jelennek meg a nyilvántartásban, ha már megfelelnek az elvárásoknak. Természetesen a rendszerhez itt is szükség van egy külső független szerepvállalóra, miként a minőségtanúsítás területén, de a könyvelő által szervezett belső ellenőr egyrészt a megfelelő helyen kap információt, ugyanakkor a nagy számok törvénye alapján kedvezőbb árakat is tud elérni könyveltje számára.

Nos, az itt leírtak egy hatalmas küzdelem vízióját vetíti elénk. Komoly ellenállás várható ezen a téren egyrészt ez iromány elolvasása után, magáról az állításokról is, épp az érintettek köréből! Nem divat ugyanis ma a magyar valóság show-ban csak úgy megállapítani valamit, kellő politikai, mediális támogatottság nélkül! Ha mégis sikerülne szakmai vitát generálni általa, állok elébe, vitatkozzunk, de legalább már mozdítsuk ki a pocsolyából az ország szekerét!